Nyomtatás

Megemlékezés és gyertyagyújtás Balatonfűzfőn

Létrehozva:

1956 november 4-én indult meg a szovjet hadsereg inváziója, hogy a Magyar szabadságharcot leverjék. 2001-ben a kormány ezt a napot Nemzeti Gyásznappá nyilvánította. Balatonfűzfőn 1990 óta minden évben megemlékeznek a tragikus eseményekről és a város hősi halottairól az emléküknek állított kopjafánál.
Nyomtatás

Öt éves a „Tündér Ujjak”

Létrehozva:

A Tündér Ujjak Klub fennállásának ötödik évfordulójára kiállítás megnyitóval emlékeztek Alsóörsön. Az Eötvös Károly Művelődési Házba szép számmal érkeztek az érdeklődők. A település legfiatalabb kulturális csoportja pink „egyenpólót” húzott, így könnyen észre lehetett őket venni.

Nyomtatás

Vagyunk és alkotunk

Létrehozva:

A Jókai Közszíntérben öt éve működik a Kézműves Klub. A tagok minden évben kiállítás keretében mutatják meg a városnak alkotásaikat. A látogatók megcsodálhatják a szebbnél szebb hímzéseket, faragásokat, gobelineket, festményeket, szőtteseket, kosárfonásokat. A művészek az alkotás örömén túl a közösségben eltöltött időt tartják a legfontosabbnak. Az október 26-án megnyílt kiállítást Dr. Varjú Lajos önkormányzati képviselő méltatta, valamint közreműködött Molnár Eszter népdalokkal. 
Nyomtatás

Köszöntünk újszülöttek

Létrehozva:

Kedves hagyományt indított útjára nyolc évvel ezelőtt a Balatonfűzfői Vállalkozások és Civil Szerveződések Egyesülete. Az adott év újszülöttjeit köszöntik, hogy érezzék az idetartozást, a közösség erejét. Így volt ez idén is. Az emléklap, a virág mellé a Szivárvány óvoda apróságai adtak műsort.
Nyomtatás

Lakossági fórum a járóbeteg ellátásról

Létrehozva:

Változások történnek a jövőben a járóbeteg-szakellátási kapacitásokhoz tartozó ellátási területetek terén. A párhuzamos finanszírozás megszüntetése érdekében Balatonfűzfőnek nyilatkoznia kellett arról, hogy meg kívánják e tartani helyben a járóbeteg szakellátást. Mivel az önkormányzat a lakosok érdekeit nézve úgy döntött, hogy megmaradnak ennél az évek óta működő rendszernél, így a finanszírozó egy olyan rendelet léptet majd a jövőben hatályba, ami kiveszi az almádiaktól az ellátási terület főzfőre vonatkozó részét. Ezzel kapcsolatban tartottak lakossági fórumot.
Nyomtatás

Teadélután Alsóörsön

Létrehozva:

Gőzölgő, finom tea, ízletes pogácsa, szépen megterített asztalok és Hebling Zsolt polgármester, aki egy kötetlen beszélgetésre várta az Eötvös Károly Művelődési Házba az alsóörsieket, az üdülőtulajdonosokat és valamennyi olyan érdeklődőt, aki fontosnak tartotta, hogy tájékozott legyen a közéletben és észrevételeivel segítse annak optimális alakítását.

Nyomtatás

Ünnepi megemlékezés Balatonfűzfőn

Létrehozva:

Az igazság igazság marad akkor is, ha elhallgatják azt – mondta Marton Béla polgármester Balatonfűzfőn, az 56-os áldozatok emlékterén megtartott ünnepségen. Bár az 1956-os forradalmat vérbe fojtották, a szabadság eszménye mégis győzött. Tisztelegjünk, és legyünk méltó utódai a hősöknek.

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A weboldal további használatával jóváhagyja a cookie-k használatát.